#Gazdasági Versenyhivatal

Ritka luxusautót vásárolt a GVH
 

Ritka luxusautót vásárolt a GVH

A magyar utcákon igen ritkán látható Mazda CX-9-est vásárolt a Gazdasági Versenyhivatal. A kocsit nettó 9,45 millió forintért (bruttó 12 millió forint) vették meg az Autó Mirai Kft.-től – derült ki a múlt pénteki Közbeszerzési Értesítőből. A Napi.hu annak próbált utánajárni, vajon kinek lehetett szüksége ilyen autóra. Iparági információk szerint a GVH 1 milliós kedvezményt kaphatott, a kocsi listaára a kedvezmények nélkül 13 millió forint ugyanis.

hvg.hu hvg.hu



Gyógygombás rákbizniszre csapott le a GVH
 

Gyógygombás rákbizniszre csapott le a GVH

Egy 2011 óta zajló ügy újabb állomása, hogy a versenyhivatal 5 millió forintra bírságolta a gyógyombák kereskedelmével foglalkozó Max-Immunk Rák és Immunkutató Kft. A cég vezetője "hajmeresztőnek, abszurdnak" nevezte a döntést, és közölte, valószínűleg megfellebbezik az ítéletet.

MTI MTI



GVH-bírság: Majdnem 9,5 milliárd forint az eddigi csúcs
 

GVH-bírság: Majdnem 9,5 milliárd forint az eddigi csúcs

A Gazdasági Versenyhivatal fennállásának eddigi legmagasabb összegű bírsága 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint, amelyet még 2013-ban szabott ki 12 bankra a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt – közölte a versenyhivatal hétfőn.

MTI MTI


Hetvenmilliós sallert ért a hamis orvosi reklám
 

Hetvenmilliós sallert ért a hamis orvosi reklám

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Euro Telemarketing s.r.o megtévesztő reklámokat tett közzé a Terramagon +7 mágnesterápiás készülékével kapcsolatban, valamint hamis áron árulta. A jogsértés elkövetéséért 70 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

hvg.hu hvg.hu



Szijjártó apja társai feldobásával úszta meg a bírságot
 

Szijjártó apja társai feldobásával úszta meg a bírságot

Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt. De miután adatokat szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatalnak, mentesült a jogsértés következményeitől.

hvg.hu hvg.hu





Nincs most dolga a GVH-nak a Gazprom elleni EU-eljárással
 

Nincs most dolga a GVH-nak a Gazprom elleni EU-eljárással

A Gazprommal szembeni, erőfölénnyel való visszaélés miatti eljárás lefolytatása az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik, a nemzeti versenyhatóságok szerepét a versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002-ben elfogadott tanácsi rendelet határozza meg - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

MTI MTI